Újra itthon! Tartozom két gyengécske bejegyzéssel, úgyhogy jöjjenek is együtt:

2008.08.18. 23:33

A lista

Szörnyű bevallani, de bizony van itt bennem is valahol egy olyan borzalmasan tipikus nőszemély, aki képes romantikus dolgokon agyalni. Bár kisebb koromban egyáltalán nem voltam az a tökéletesen tipikus kislány. Sosem akartam színésznő lenni vagy ilyesféle rózsaszín foglalkozást kívánni magamnak, nem vonzottak a királylányok sem, stb. Még biztos tudnék sorolni más tényeket, melyek szerint nem voltam elég lányos, csakhát késő van most.

A lényeg, hogy mára sokat változtak a dolgok, ezért nem olyan meglepő már számomra sem, hogy mit vettem a fejembe. Nevezetesen azt, hogy le akarom írni, hogy miket szeretnék mindenképpen csinálni leendő barátommal/hercegemmel - nevezhetjük bárhogy. Na persze semmi rossz gondolat, ezek amolyan hétköznapi dolgok, amik örömet okoznának. Bár rossz időpontot választottam erre, mert késő van, fáradt vagyok, holnap korán kell kelni, az akkum is mindjárt lemerül, és még egy bejegyzést szeretnék írni, de akkor is elkezdem, max majd még kiegészítem/módosítok rajta később.

Tehát íme borzasztó terveim a jövőre nézve:

• hogy a legnyálasabbal kezdem: együtt ülni és nézni a naplementét a Velencei-tó partján - de emellett ugyanerről lehet szó a Balatonnál is
• a másik húú-de-romantikus meg a hullócsillagra várakozás éjjel együtt fekve a teraszon - azt hiszem ezek szerint van pár családi hagyomány, amit tovább fogok vinni
• közösen kenuzni (túrakenuról van szó persze, amatőr szinten, könnyű vizeken, ráadásul ilyenre barátokkal vagy családdal is mennék, de ők nem túl lelkesek...)
• együtt fényképezgetni valamit, bármit, és róla is fotókat készíteni
• közösen takarózni kedvenc, óriási (duplája a normálnak), extra meleg és extra puha pokrócommal, amit alig 1 évesen kaptam, és amire amúgy baromi irigy vagyok, hihi - ez egyébként kombinálható terv a csillagnézőssel
• ping-pongozni - mer mér ne :)
• koncerten - diszkréten - összebújva táncikálni (ahol nem lényeg tánctudásom aprócska hiánya :))
• csak úgy hirtelen menni együtt valahová, bárhová
• ... (folyt. köv.)

Ezeknek azonban csakis akkor van értelmük, ha nincsenek előre betervezve (jó, mondjuk a kenuzásról azért nem árt előre tudni). De alapvetően az a lényeg, hogy a fentiek csak úgy megtörténjenek, és max később döbbenjek rá, hogy ez milyen - ehh - romantikus pillanat volt. Mert ha pl. a naplementés dologra készülünk, vagy közben feltűnik számomra, hogy mi folyik itten, akkor bizony vagy halálra fogom röhögni magamat, vagy hamar tönkreteszem a szituációt, nehogy túl érzelgőssé váljanak a dolgok. Igen, bonyolult a gondolkodásom.

 A művész

Ha már az előző bejegyzésben tervezek, muszáj külön leírnom azt is, ami közben eszembe jutott. Jaj, csak már nem tudom, hogyan, így pedig elveszik a folytonosság és a logikus gondolatmenet jelentős megléte. De ha már..

Szóval a jövő. És az élet. Nagy szavak ezek.

Jó lenne egy párhuzamos életet élni, amihez máshogy foghatnék neki. Ahol másik úton indulnék el, nem ezen a kitaposott, megbízhatóbb ösvényen, aminek sokkal jobban látni a következő szakaszait, mint más esetben. Bár jelenleg itt is épp közeledem egy sötét szakaszhoz (az egyetem végéhez, a munkába állásom, s így felnőtté válásom kezdetéhez), de ez csak egy rövid, de persze jelentős, lépés. Utána jön a közgazdászok, marketingesek világa üzletről, pénzről, hajtásról, kapcsolatokról, harcokról, karrierről. Mert ezt választottam.

De nem biztos, hogy jól választottam. Csak éppen nem mertem lelépni arról az útról egy másikra, ami teljesen ismeretlen, sokkal bizonytalanabb, nehezebb és minden támogatástól mentes. Pedig ha lett volna erőm és bátorságom kockáztatni, akkor most talán művész lennék. Zeneszerző vagy festő, zenész vagy rajzművész. Esetleg tervező. Alkotnék, hogy örömet okozzak másoknak, s cserébe elismerést kapnék. És ez lenne számomra az igazi. Békésebb és boldogabb élet.

De ez is csak naiv álom. Egyik életforma sem jobb, mint a másik, csak más. Mindenhol vannak nehézségek, talán itt még több is. S mivel csak egy élet van, - ami ráadásul oly rövid, hogy mindig belefájdul a szívem, ha erre gondolok, - hiába is álmodozom ilyenek. Ráadásul itt van még a lehetőség új utak irányába fordulni. Tudnék változtatni, ha mernék. De nem tudok. S nem tudom, hogy valaha is képes leszek-e rá. Azonban félek, hogy ha nem próbálom meg, egyszer arra ébredek, hogy az egész életem téves volt, elpazaroltam valami olyanra, amiben semmi értelmet, örömöt nem leltem.

De mivel bátorság helyett rendkívüli magyarázatadó-képességgel látott el a sors :), így nagy lépések helyett ismételten megnyugodva burkolózhatok feltevésembe, miszerint: leendő szakmám, a marketing bizonyos területe éppen a megfelelő kompromisszum a két út között. Kár, hogy egyre kevésbé hiszek ebben.