Remélem, hamarosan valóban érzékelhetővé válik, hogy tavasz van! A napsütéssel és a melegebb idővel csak könnyebben tér vissza az életkedv és a remény, szemben a néma fehérséggel vagy a hosszú sötétséggel.
Család és angoltanfolyam. Ezek tartják bennem a lelket, feledtetik el velem a céltalanságot, és kérdőjelezik meg életem feleslegességét.
Bizony, sütögetek itthon. Muffint, pogácsát, pizzát... és nem azért, mert ez lett az új hobbim, hanem mert ezzel legalább örömet okozhatok. Legalább vagyok valaki, aki csinál valamit.
És részese vagyok egy kis csoportnak, ahol beszélek, ahol beszélni kell, és ahol meg is hallgatnak. És ahol egészen jónak érezhetem magamat, ahol fejlődhetek, ahol úgy teszek valami hasznosat, hogy közben élvezem is. Eddig eszembe sem jutott egy angol felsőfokú nyelvvizsga, de most, hogy belevágtam a tanfolyamba és egészen jó vagyok, akár még odáig is eljuthatnék. Ez legalább egy cél.
És egy közösség. Jövő héten beülünk valahová, és bár sejtem, hogy hogyan fogok viselkedni (csendesen:), de mégis teljes jogú részese lehetek ennek a csoportnak. Meg persze arról se feledkezzünk meg, hogy 5+1 fiú/férfi mellett én vagyok a legfiatalabb leányzó. :D Szóval külső és belső hibáim ellenére is talán lehetek a legjobb lánytársaság egy számomra rendkívül szimpatikus, de azért nálam (és a srácoknál) idősebb csoporttárssal, valamint egy szerintem kissé fennhéjázó, de azért rendesnek tűnő nőneművel szemben.
Most még csak annyi hozzáfűznivalóm van, hogy: jaj, de nem szeretem a kacsintgatós embereket!!! Nekem olyan ne kacsintson köszönésnél, aki nem akar tőlem semmit. >:( Vagy használjon szemcseppet! Nahát!
Komment