Ej, de rég írtam már! Persze nem is nagyon lett volna mit, hiszen események tekintetében semmi változás nem történt. Nincs munka, nincs pasi, jelöltek is csak pár napja bukkantak fel. De úgy egyébként kedv sincs nagyon.
Mégis, ezúttal jó hírrel szolgálhatok. Emlékszünk még első nagy szerelmemre? Arra a T betűre, akiről a legtöbb bejegyzés szólt, aki miatt eddig a legtöbbet szenvedtem, reménykedtem vagy esetleg véletlenül boldog voltam?
Hát kérem szépen, elmúlt. Végre elmúlt. Több mint 5 hónap kellett ahhoz, hogy elfelejtsem, majdnem egy fél év vele való találkozás nélkül. S íme, vége, nem gondolok már rá, nem dobban meg a szívem, nem érdekel, hogy vajon mit csinál, mit gondol, nem keresem a lehetőséget, hogy beszéljek vele.
Megkönnyebbülés. S üresség. Megüresedett a szívem, valahogy kevesebb, színtelenebb lett a világ, de mégis így kell ennek lennie. Túl vagyok rajta.
Persze sosem fogom elfelejteni, fogunk még beszélni, habár találkozni nem hiszem, nem is szeretnék (nehogy előjöjjenek a régi dolgok), de azért mindig valamilyen módon szeretni fogom.
De az idő megtette a magáét, türelmesen kivártam, s most már egy gonddal, szenvedéssel kevesebb. Az idő múlása néha jó.
Komment