Bezárulnak. Vagy én csukom be őket. A lényeg, hogy megszűnnek.

Sokmindennel alakult így mostanában. Sok fontosabb mellett például sorozatok. Első rajongásom tárgyából, a House-ból távozott kedvenc (immár szinte egyetlen szerethető) szereplőm, s ezáltal a sorozat maga is megszűnt számomra. Szomorú, mert jó volt valamiért gyerekes fangirlként lelkesedni, kedves kis romantikus, zenés videókat készíteni hozzá, s mindezeket megosztani a többi, különböző nemzetiségű fan-nel. Szép volt.

Aztán itt van életem eddigi legnehezebb, legszebb, legfájdalmasabb és leghatásosabb sorozata, a Six feet under (Sírhant művek). Ma befejeztem. Az utolsó részeknél már kezdett még számomra is túlzóvá válni a szenvedés, de végül megérte végignézni: az utolsó percek - habár pár éve már elspoilereztem magamnak - fájdalmasan gyönyörűek voltak. Azt meg ugye szeretem. Meg is könnyeztem kicsit. Mestermű volt ez, szépirodalom, méghozzá a nehéz fajtából, így aztán valószínűleg nem lesz erőm valaha is újranézni, de egy élmény marad. És egy lezárás. Lezárása a fájdalomnak.

Valami véget ért hát. Akkor pedig valaminek el is kell kezdődnie. Bezárultak ajtók, kinyílnak újak. Egyelőre nekem kell kinyitnom őket, de aztán majdcsak alakul, majdcsak megnyílnak további utak előttem.

Holnap regisztrálom magam munkanélküliként, hogy aztán minél előbb újra intézkednem kelljen, amikor munkát találok. Vagy persze itt van alternatívaként valamilyen tanfolyam... talán holnap már okosabb leszek. De a lényeg, hogy csinálnom kell valami hasznosat, valamit, ami előbbre visz.

Ülni az internet előtt. Ez az ami nem visz előbbre. Mostantól nem lehetnek ilyen üresjárataim. Álláskeresés, videó a lányoknak, honlap az egyiküknek, és max a megmaradt sorozatokból 1-1 ebéd közben.

Msn... Mostanában ez az ajtó is becsukódott, vagy mondhatnám, hogy nem éreztem szükségét kinyitni ezt az ablakot. Nincs már az az érzés, hogy be kell lépnem, hogy beszélnem kell valakivel. Új jelölt nincs, az egyetlen régi eltűnőben, E barátnő ritkán, s olyankor is csak szűkszavúan és rövid időre, többi barátnőt nem is látni. Szakiránytársakkal havonta egyszer épp elég beszélni, hiszen nincs is új mondanivalóm számukra. És Kamikaze sincs már, azaz van, de más már, más a neve, más az egész. Nem tudom, akarom-e ezt a mást. A régit szerettem; amikor még voltak határok.
Nincs már hát a késztetés, hogy belépjek, hogy kimutassam létezésemet és lelkiállapotomat zenékkel, idézetekkel vagy képekkel.

Azért képet cseréltem. Volt: kismadár üldögél egy sírkövön. Lett: vadkacsa száll fel a vízről. Fel.