Szélcsenden túl...

A cím megtévesztő kicsit. Viszont nekem marhára tetszik a maga puritán modorában. :DDDD

Szóval itten folytatom az előző bejegyzést kicsit más megközelítésben. Feltettük, hogy tetszem xy-nak, így most lépjünk még tovább. Felteszem, hogy happy end a nagy telenovellás lelki gyötrelmem (muhahaha!) vége, tehát megtörténik az összeborulás, egymásratalálás, blablabla. És itt merül fel az igazi kérdés! Azaz:

Hogyan tovább?
Tehát akkor én boldog leszek pár hétre, pár hónapra...? Valóban rám találhat az a nagy, rózsaszín szemüveges, lila felhős, és teljesen vak szerelem? A boldogság?
Csakhát én nem tudom elképzelni, hogy ez tényleg létezik, bár mivel sokan emlegették már, így kénytelen vagyok. Akkor inkább azt nem tudom elképzelni, hogy velem megtörténhet. Sosem volt velem olyan, hogy nincs semmi gondom, panaszom, hanem csak egyszerűen 'bódog' vagyok. Nem, mert mindig van valami, mindig kell valami. Ha csak ez a fene nagy jó érzés lenne, akkor egyáltalán mit írnék ide? Hogy "salala, az élet szép!" és pont? És még csak Quimby-féle életérzés sem lenne? Áhh! Biztos, hogy akkor is találnék valamit. Talán azért panaszkodnék, hogy nincs miről panaszkodni.
De az is lehet, hogy valóban nem nekem találták ki ezt az életérzést(?). Mert elrontanám vagy nem is venném észre. Mert azon gondolkodnék, hogy MIÉRT (=előző post). Miért van velem, miért pont velem...?

Szóval ez a nagybetűs boldogság dolog nem tudom, hogy mikor és honnan jön, kell-e és akarom-e, jön-e egyáltalán... de ha úgy dönt, hogy igen, akkor állok elébe. Aztán majd eldöntöm, hogy visszahúzzon-e oda ahonnan jött, vagy esetleg engem húzzon magával.