Még mindig nem volt vége a tegnapnak a védéssel és a koncerttel. Merthogy úgy határoztam, hogy kocsival megyek a koncertre, tehát azzal is jövök haza, ráadásul E barátnőt is kb házhoz szállítom. De hiába az eltervezett útvonal, hiába a gps, valami gond mindig adódik, főleg így, hogy új utakra tévedtem.
Már odafelé sem volt tökéletes az út, dehát dugók bármikor lehetnek a fővárosban, így beszorulni egy kereszteződésbe, és ledudálást kapni egy busztól nem is olyan nagy dolog. Max az olyan kis érzékenylelkűeknek, mint amilyen én vagyok. :D De a lényeg, hogy szépen eljutottam a célig, köszönhetően egy előzetes terepfelmérésnek, melyet pár nappal korábban anyukám társaságában hajtottam végre.
A visszaút viszont egyáltalán nem volt ilyen egyszerű. Elsőre a kedves gps-bácsi, indított rossz irányba, de aztán csak visszaterelt a helyes útra, azaz a korábbi kiindulópontra. Másodjára viszont már hiába küldött volna jó irányba, a közlekedési táblák mást mondtak. Vagy ha nem is, mindenesetre az óriási felhőszakadás-szerű eső és az éjszaka sötétje miatt bizony nem látszódott a helyes útvonal (meg kb semmi, ami alapján lehetne igazodni), így jobb híján az ellenkező irányba indultam. Ez megint nem vezetett jóra, mert ismételten a kezdő állapothoz irányított vissza a magabiztosnak tűnő úriemberhang.
Ekkor persze már sikerült eléggé idegesnek lennem ahhoz, hogy a feszültségemet nyafogással, gps-szidással és "nemtom, micsináljak"-kifejezésekkel enyhítsem. Persze ezzel sem lenne gond, ha szegény E barátnő nem ült volna mellettem végighallgatva mindezt. Persze ezzel is tisztában voltam, így a ne haragudjon, hogy ez van, és ilyen vagyok és stb formulák is elkerültek. Mivel nem kellemes érzés ilyen helyzetbe kerülni más előtt, főleg utasunk előtt, akinek elvileg azt kéne látnia, hogy az autó vezetője - akire rábízza életét - ura a helyzetnek. Én pedig ennek nem tudtam megfelelni, és ez rossz érzés volt.
De mivel ott volt mellettem, és segített dönteni a választások közül, így végül csak sikerült megtalálni a káoszból kivezető utat, és megkönnyebbüléssel indulhattunk végre az ő célpontja felé. Ám frusztráltságom, vélhető kimerültségem és önmagam miatt érzett kisebbfajta szégyenem következtében, jobbnak láttam E-t minél hamarabb biztonságos helyre kirakni, így a hatalmas eső ellenére még az utcája előtt búcsút intettem neki, amikor megkönnyebülten találtam egy buszmegállót, ahol félreállhatok. Hiba volt persze feladni épp a vége előtt, hiszen valószínűleg közelebb is megállhattam volna, hogy ne ázzon meg, de úgy tűnik agyi és idegi kapacitásom idáig terjedt. Ezúton is elnézést kérek E-től!
Az a szemét eső pedig monnyon le, mert miatta van minden! Legalábbis fogjuk rá, hogy minden!
Komment