Nagy-nagy szavak a címben. Meglátjuk mit is jelentenek...
Koncert volt tehát az este/éjjel az egyetem szervezésében, melyet én amolyan lezárásnak tekintek. Egyrészt a szakdolgozat leadásával és a legeslegutolsó szorgalmi időszak legeslegutolsó napjával egyetemi éveim végéhez értem. Persze még nincs teljesen vége, hiszen előttem a vizsgák; mezei vizsgák, komplex vizsgák, államvizsgák és nyelvvizsgák hada, de az egyetemi lét veleje immár befejeződik; ötödéves végzősként a diploma és a rejtélyes - álláskeresős - jövő körül kell forognia a gondolataimnak. Vége a gondtalan diákéveknek, vége a gyerekkornak. Hamarosan...
És vége T-nek. Nem most így rögtön, de a koncert végérvényesen elindította azt a - hosszú és nehéz - folyamatot, amiből úgy lépek majd ki, hogy egyszer csak T többé már nem lesz része az életemnek. Több szempontból is összekapcsolható vele az esemény. Ha ő nincs, ezen a koncerten én sem lettem volna, mert tőle kaptam a koncertre (puf-koncertre) járás élvezetét. És kínjait. Keresni őt izgatottan, félve, reménykedve, reménytelenül... Ezért is határoztam el, hogy soha többet nem megyek ilyen koncertre, mert túl fájdalmas. Aztán erre mégis elmentem, s talán fogok is még menni. És furcsa az élet, mert persze most is összefutottam vele és a haverjaival, és még csak nem is épp a helyszínen. De nem is furcsa az élet, mert ezúttal sem futotta tőlem többre, mint széles mosollyal "sziasztok"-ot habogni, és gyorsan továbbmenni, nehogy egy T-re vetett hosszabb pillantás eláruljon.
Pedig most már mindegy, vége van. Hiszen hivatalosan nem igazán találkozhatom már vele, nincs több közös óra, nincs több közös munka... nem kell megfelelni neki, nem kell tagadni, elhallgatni, színlelni. Nincs immár vesztenivalóm. Addig és úgy nézhetek rá, a szemébe, ameddig és ahogyan szeretnék. Azt mondhatom, amit érzek, azt tehetem, amit szeretnék (jó, tudom! elég szűk keretek között). De mit számít, ha megtudja a valóságot, mit számít egy reménytelenül szerelmes lány, ha úgyis már csak 2-3 alkalommal találkoznak az életben? Ideje megszabadulni ettől a tehertől, ideje megkönnyebbülni. Vajon képes vagyok rá? És mit tudok kezdeni ezzel a lehetőséggel? Ki tudom használni?
És még valami! Nem csak T van a világon mint férfi! Nem, nem tudok olyan lenni, mint D barátnőm, aki a koncerten hamar összemelegedett egy idegen pasival, majd le is lépett vele. De sokat fejlődtem az elmúlt évek alatt, immár kevésbé esik nehezemre normális párbeszédet kialakítani számomra eddig ismeretlen emberekkel, és ha tökéletesen elrendezem magam külsőleg (+ az este jótékony félhomálya), a minimálisan szükséges önbizalmat is képes vagyok már megtermelni magamban. Talán ma éjszaka elszalasztottam az igazán nagy lehetőséget, amikor haza kellett mennem ahelyett, hogy E barátnő barátjának - többnyire fiú - ismerőseivel mulassak még egy darabig, ám ennek ellenére feldobódtam. Mert nem éreztem magam kívülállónak, mert észrevettek mint embert (még az is feltűnt nekik, hogy nőből vagyok), mert beszéltek hozzám. Ez pedig jó érzés. S jó érzés hajnali fél 3-kor kedves smst kapni egyiküktől, még akkor is, ha talán ezt is csak az alkohol jótékony hatása után, közös szórakozásként dobták össze. Most érzem kicsit, hogy nem mindig vagyok láthatatlan. És ez jó.
Komment