Az élet egy nagy játék.
Nem szabadna ennyire komolyan venni. Főleg olyan dolgokat, mint amiken én siránkozom. Mert nem a végső cél, a végső győzelem a legfontosabb, hanem maga a játék. Részt venni benne, élvezni és tanulni belőle.
Ennek ellenére jelentéktelen semmiségnek sem szabad tekinteni a történéseket, mert ha semmi sem számít, akkor mi értelme egyáltalán játszani.
Kell a középút, az egyensúly. Ez a legnehezebb. Én is általában hirtelen billenek az egyikből a másikba, s csak ritkán tudom magam helyre rázni. De ha sikerül, olyankor erős vagyok, olyankor úgy érzem, hogy uralom a játékszabályokat és saját lépéseimet, senki sem tud eltéríteni, és olyankor minden egyszerűvé válik.
De hogy ezt hogy lehet elérni? Néha elég egy dallam, néha egy barát, néha önmagunk felülvizsgálata. Csak hinni kell magunkban. Vagy ha egyik sem működne, akkor is ott a remény. És a humor. E kettő nélkül talán már bedobtam volna a lapjaimat.
De én még szeretnék sokáig és sokat játszani, és ha most folyamatosan vesztésre is állok, az nem szegheti a kedvemet. Rossz, hogy nem láthatok bele más lapjaiba, de talán ettől izgalmas. És hátha egyszer megmutatja.
Az élet rövid, kevés lapot oszt az embernek, így annál érdekesebb, hogy mit, és mit lehet vele kezdeni.
Ismét közhelyes és giccses és sorolhatnám milyen voltam, de azért ezt jobban esett leírni (és szavakba önteni), mint az előző bejegyzést.
Komment