Nem is akartam írni a mai koncertről, mert nincs abban semmi érdekes, de most azért mégis.

Szóval jó volt! Megérte elmenni. Nagyon jó volt!
Legalábbis pontosan ezt gondoltam a legeslegutolsó ráadásszám kezdetekor. Aztán bumm! Vagy inkább stílusosan puf(f)?  Mintha nekifutásból rohant volna nekem hátulról egy srác - nem is értem honnan volt rá helye, - és szépen mind a ketten elvágódtunk a földön. Bár fogalmam nem volt, hányan esünk el (azt hittem többen), érdekes, hogy ez alatt a hirtelen pillanat alatt is fel tudtam mérni, hogy hiába esem neki az előttem állóknak, ekkora erejű lökés egyetlen következménye a földön landolás lehet. Közben éreztem, ahogyan a bokám nem megfelelő irányban mozdul, tulajdonképpen azt hittem, hogy kificamodik és a földön maradok. Aztán a srác már húzott is föl, könnyedén mint egy bamba rongybabát (kb az is voltam), kérdezte talán, hogy jól vagyok-e, aztán felszívódott. Jól voltam. Körülnéztem, hogy ki járt még így, úgy tűnt senki. Remegtek a lábaim, sajgott a bokám, és kissé bambán vigyorogva bólogattam G barátnőnek, hogy egészben vagyok, közben valaki hátulról is megveregette a vállamat. Aztán zavartan bekapcsolódtam a "ritmusra fejbólogatásba" az utolsó szám végéig, és ennyi, irány haza.
Na, persze G nem bírta megállni, hogy meg ne jegyezze, hogy mindenhol pasik esnek a nyakamba, haha. Csak mert a Quimby-s Vízkereszt színházosdinál is sikeresen a darab részeként az egyik színész az ölembe esett a színpadról. Amúgy ezt minden előadáson eljátszották valakivel, aki az első sorban ült, de pl. én egy Kiss Tibinek jobban örültem volna. Vagy valakinek, aki aztán felsegít, meghív egy italra, és boldogan élünk együtt, míg meg nem halunk. :) Álmodj királylány!

Most meg borogatom a lábamat. Úgy tűnik minden zenekar koncertje szeretne hagyni bennem valami maradandó élményt. Quimby - halláskárosodás, PUF - bokasérülés. Alig várom, hogy elmenjek egy harmadik együttes koncertjére, onnan lehet, hogy már haza sem jövök. :D

De a lényeg, hogy egyértelműen megérte elmenni, szuper volt a koncert, és arra is rájöttem, hogy kb 40 perc kell nekem, hogy kissé felszabadultabban táncikálhassak (a magam láthatatlan módján:).
Ja és nagyon örülök G-nek is, hogy eljött velem!