Szeretek a bejegyzéseimben olyan kérdéseket feltenni, melyekre nem tudom a választ. Jó kis költői kérdések, amiken oldalakon át elmélkedhetek anélkül, hogy bármire is jutnék. :) De ezúttal megválaszolom egy korábbi postban feltett kérdésemet. Mégpedig hogy: azt akarom-e, hogy megmentsenek, vagy én akarok megmenteni valakit. Teljesen hülye kérdés ez, hiszen egyetlen egyszerű, egyértelmű válasz van rá.

Tulajdonképpen globálisan, mindenkire kiterjedően is feltehetném a kérdést. Ezt csak azért nem merem, mert ha véletlenül idetévedne egy pszichológus, biztos elküldene a sunyiba minden álokoskodásommal együtt. :D Pedig egyszerű a képlet. Bár csak én panaszkodom itten ezerrel mindenféle apró probléma által okozott sérüléseim miatt, ám igazából mindenki sérült. Kicsit vagy nagyon, így vagy úgy, de minden ember sérült. Ezt persze mindenki máshogy kezeli; valaki próbálja megoldani, valaki átlép rajta / nem néz oda, valaki iszik rá, valaki metált hallgat, valaki blogot ír... Szóval mindenki közül én is sérült vagyok, és természetes, hogy szeretném, hogy (engem is) megmentsen valaki. Mert nem érzem teljesnek, megfelelőnek az életemet, hiányzik valami/valaki, valami nincs jól így, stb.

Ám! Az "adni és kapni" elv alapján ez így még nem teljes. Hagyjuk most a globális nézetet, hisz csak magammal kapcsolatban lehetek abban az egyben biztos, hogy szeretek adni. (Bár szerintem a többség így van ezzel.) Szívesebben adok, mint kapok, mert jó örömet okozni. És még jobb megmenteni valakit. Megmenteni saját sérülésétől, megadni neki azt, amit úgy érzi, hogy nem kaphat meg. Vagy ilyesmi.

A lényeg tehát a "semmi sem fekete vagy fehér" gyönyörűség szerint, hogy várom, hogy megmentsenek, közben pedig én is szeretnék megmenteni valakit. Ebben az a szép, ha mindez két ember között sikerül is. Egymásnak lesznek megmentői, s így gyógyulnak a sérülések.

Legalábbis ahogy azt Lujzika egy csodálatos, naiv kis világban elképzeli. Igen, megint sikerült elrugaszkodnom a földtől valami rózsaszín vattacukorba kapaszkodva, hogy jól megmondhassam ezeket a giccses bölcsességeket, dehát ha most ennek kellett kijönnie belőlem, hát jöjjön. Mi másra való a blogolás, mint megszabadulni mindenféle gondolattól, panasztól vagy épp ömlengéstől? :)