Ideje nyári életem egy új szereplőjének saját "nevet" adni. Szóval ő G, és hímnemű. Lehet, hogy csak pár hétig lesz része a mókának, magamat ismerve többre nem számítok, viszont őt valamennyire ismerve nem lesz ez ilyen egyszerű. No de ne szaladjunk előre, még az is lehet, hogy ő álmaim férfija, csak nagyon elrejti ezen tulajdonságát. Vagy a homlokára van kiírva, és mivel élőben még nem láttam (mármint pár év óta), ezért nem tudok róla. Bár ennek nem sok esélyt jósolok egyelőre.

Nézzük a pozitív dolgokat! Levelezgetünk, naponta, nagy terjedelemben. Érdeklődő, kíváncsi, kérdez rólam, és még kegyetlenül, olykor szinte támadóan őszinte mondataimat is képes leporolni magáról. Ugyanígy, csekély önbizalomtartalmú megszólalásaim sem vették még el a kedvét a jövő heti találkozásunktól. Nem is egy csúnya srác, diplomája is van, értelmes, nézetei hasonlóak az enyémekhez, vannak közös dolgaink, ráadásul ő sem szereti a sört. :)

Na de a negatív dolgok! Nem tudok és azt hiszem nem is fogok tudni elvonatkoztatni attól, amit róla eddig tudtam, hallottam, tapasztaltam. Ráadásul így, hogy nem sokkal korábban barátnőmmel kívánt közelebbi kapcsolatba kerülni, kicsit csóválom a fejemet, hogy most miért én. És igen, érdeklődő, de túl sokat kérdez, már szinte követelőző (pl. hogy ugye majd írok ma még?). Néhány mondatában tapasztaltam valami kis felsőbbrendűséget (pl a visszatérő "légy jó!" vagy "meg vagy dicsérve!" vagy "megengedem.."). Lehet, hogy csak én képzelem bele, de akkor is felmerül a kérdés, hogy miért képzelem.
Az biztos, hogy hátrányból indul nálam más srácokhoz képest, mert tudom róla, hogy túl ragaszkodó, nehezebben érti meg, hogy "nem", talán ő sincs önbizalma teljében, és tipikusan az az érzelgősebb fajta, amit én nem igazán komálok. Volt szerencsém ilyenhez kettőből kétszer. Merthát férfias az, aki azt kérdezi a még-nem-barátnőjétől, hogy miért nem fogja meg a kezét? Hát könyörgöm, ő a férfi, fogja meg ő, ha akarja, aztán majd kiderül, hogy jól tette-e. (Persze ide kell beszúrnom, hogy ha esetleg T akarna tőlem valamit, ő sem a cselekvés mintaképe, dehát ő mégiscsak T, ő aranyosan nem cselekszik, rá nem lehet haragudni, érte csak sóvárogni lehet. :) Ehh, szánalmas!)

Tehát így áll kb a dolog ezzel az új betűvel, mely biztos sokkal jobb mint mások, de mégsem olyan tökéletlenül T-tökéletes, amilyen nekem kéne. Vajon ezt a magyar narancsot (=citromot) fogom én még szebbnek, nagyobbnak, édesebbnek látni? Vajon érdemes próbálkozni? És meddig? Mert hiába mondják a barátnők, hogy ne törődjek vele (mármint a citrommal), szórakozzak vagy mittudomén, de ő is ember, aki most reménykedik valamiben, és ha fölöslegesen, akkor azt jobb minél előbb közölni vele. Csak vajon ez a "minél előbb" a következő válaszlevelem vagy pedig még legalább 3 találkozás után lenne a legmegfelelőbb?