Szélcsenden túl...

Asszem lassan 'Privát' bejegyzésekké változtatom ezt a fana-Té-izmust, mert nem tetszik a blogtéma eltolódása. Bár igazából eddig sem volt másképp. Végig olyasmikről írtam, hogy nem tudom mit kezdjek magammal, és hogy szánalmas vagyok (s ettől valóban!). Most jött valami új, amiről ugyanígy panaszkodhatom, ami ugyanígy körbefonja a gondolataimat, vagy talán még kissé jobban is. És most erről írok/gondolkodom/ábrándozom éjjel-nappal. Csak mivel ez szűkebb téma, és kb ugyanazt járom körbe újra meg újra, ezért tűnik még egysíkúbbnak.

De tényleg zavar, hogy a bejegyzéseim egy naiv és (előre is elnézést az érintettektől, de) felületes tinédzser bejegyzéseivel vetekednek, aki azt hiszi, hogy a kinézett srác álmai férfija. Én nem hiszem ezt, nem szándékozom esküvőt sem tervezni T-vel. Egyszerűen annyira meglepő számomra ez az új helyzet és érzés (bár nem is igazán érzem, hogy érzek valamit), hogy nem tudom máshogyan leírni magamban, mint ahogy azt a fiatal tizenévesek teszik. Így a "ma láttam őt", "óóó, rám nézett!", "erre a pár percre várok egész héten" vagy a "jaj de szexi volt abban az ingben!" kifejezések annak ellenére, hogy röhejesek, mégis valóságosnak érzem őket. Pedig ez a viselkedés elvileg távol áll tőlem.
- Hasonlít a helyzet a joghurthoz való viszonyomhoz. Itthon mindenki úgy tudja, hogy utálom a joghurtokat, ezt szeretem is hangoztatni, közben meg néha titokban, jóízűen megeszem egy málnás joghurtot. Tagadom, hogy jólesik, mert az nem rám vallana. -

Racionális ember vagyok, aki mindenen annyit gondolkodik, hogy jól túlbonyolítja. Mint ezt a bejegyzést is. Dehát nem lehet tenni ellene, és amúgy is azért van az én kis blogom, hogy pont az ilyen idióta elmélkedéseket kikaparjam magamból. Lelki és szellemi szemetesláda ez itten, tele rengeteg összetépett vázlattal, piszkozattal és sok-sok selejtes termékkel, melyek között olykor talán felbukkan egy-egy ritka gyöngyszem.

De azért szeretnék itt látni olyan bejegyzéseket, amikben megoldódik valami, amikben jó hírt közlök, amikben pozitív változás történik. Mert bár a "naplómban" alapvetően mindig kitartóan pislákol a remény, de néha nem elég a fénye, a melegét is érezni kell.

És most mielőtt még teljesen átlovagolok a giccses felindultság rengetegébe, gyorsan átadom a szavamat a következő bejegyzésemnek, ahol kedvemre elemezhetem tovább a gyerekes fana-Té-izmusomat.