Motiváció... furcsa mód két helyen is előfordult idén a tanulmányaimban. Szervezeti és fogyasztói magatartás révén is kicsit jobban megismerhettem magamat, tesztek és hasonló kutatások alapján.
- Előbbinél kiderült, hogy csoportmunkában én vagyok "az ördög ügyvédje" (=helyzetértékelő), azaz objektíven szemlélem, és igencsak kritizálom az ötleteket, gondolatokat. Ebben valóban van valami, de mentségemre legyen mondva, hogy állítálag a többi tagnak mindig érdemes engem megkérdezni, és hallgatni rám. Én csak tudom. :)
- A másik két szerep pedig, melyeket ilyen helyzetben felveszek, az a vállalatépítő és a csapatjátékos (más néven támogató). Ez így szépen is hangzik.
- Viszont a legkevésbé sem vagyok "serkentő" vagy "forrásfeltáró", tehát nem szeretem a csapattagokat irányítani és ellenőrizni, valamint idegenkedem a csoporton kívüli világgal történő kommunikációtól. Igen.
- Aztán; leendő munkámmal, munkahelyemmel szembeni elvárásaim, és a motiváció terén számomra legfontosabb a stresszkerülés, s az elismertség, valamint a csoporthoz tartozás érzése. Összességében pedig az elismertség.
- És nem túl meglepő, de legkevésbé a hatalom motivál.
De ha már az ördög valakije vagyok, jöjjön a "klasszikus". Bár a szöveg alapvetően nem a saját gondolati világomat fejezi ki, mégis szeretem. A stílust. A dallamot. a hangot. KissTibit.
"Lobog a hús a csontokon:
széllel szemben a képzelet.
Csak akkor lennék boldogabb,
ha ránk olvadna a mennyezet,
és tudnám, hogy te is élvezed.
Gyertek szerelmesek, na rajta, rajta!
Játsszuk el, hogy van pokol!
Nem én vagyok az ördög,
csak a magyar hangja.
Rendezte: vér és alkohol.
Nem veszekszem veled
a szerelem zsoldján,
én szerettelek, igaz,
a magam módján."
Quimby: Az ördög magyar hangja
Komment