Tartozom legalább 1 bejegyzéssel, mert bizony nagy a lemaradás.
Nem is tudom mikor volt már a ZP-s Quimby-koncert, amelyre jó Kamikazéval és egy barátnőjével voltunk hivatalosak. Erről mindenképp meg kell emlékeznem mint koncertről, mint Quimbyről, mint Quimby-koncertről. Ezúttal... sajnos.
Már a koncert éjszakáján megszületett bennem a blogbejegyzés, csakhát időm nem volt leírni, valamint vártam, hátha megváltozik a véleményem, hátha elmúlik az érzés és visszatér a régi rajongás. De nem. Úgyhogy írnom kell.
A társasággal nem volt baj. A tömeggel már inkább... mint kiderült egy csomó embert be sem engedtek már, mert betelt a szórakozóhely (a bejáratnál állták végig a koncertet). A Quimby valóban kinőtte a zp-t, s ennek az volt az ára, hogy még hátul is nyomorogni kellett 161 centimmel a szekrényméretű pasasok mögött, így természetesen alig láttam valamit, még a kivetítőt is alig. De nem panaszkodni akarok, ez a koncertek természetes velejárója, s ilyenkor szoktam is mondani, hogy "viszont a zene mindenért kárpótolt". De most nem mondom. Talán ha láthattam volna az együttes tagjainak arcát, mennyire élvezik a zenét (mert azt nagyon szeretem nézni), de valószínűbb, hogy akkor sem.
Ma éjjel a semmi sem olyan,
mint amikor olyan, amilyen.
Szögezzük le, hogy szeretem a Quimbyt, imádom minden eddigi albumukat (az utóbbit nem nevezném annak), KissTibi hangjával amúgyis szinte bármilyen számot el lehetne nekem adni. Koncertjeik látogatásának a száma a 20-hoz közelít, ami ennyi idő alatt és ilyen lusta/tömegfóbiás ember esetében, mint én, ez bizony nagyon szép, - szubjektív véleményem szerint - tisztességes eredménynek számít. Ezért még jobban fáj ez a bejegyzés.
Sétál a Hold a háztetőn,
zsinóron húzza maga után a szívem.
Azt hittem, a tömeggel van a baj, azt hittem, az utóbbi idők koncertjeivel van a baj, azt hittem a Quimbyvel van baj. Hiszen minden koncerten szinte ugyanazok a számok hangzanak el, még az átvezető zenék is kb ugyanazok, így pedig nem igazán nyújthatnak új élményt, főleg, hogy a tömeg miatt nem is látom őket. De tévedtem.
Merthogy többszáz ember nem tévedhet. Márpedig többszáz ember élvezi ezeket a koncerteket, ahogyan Kamikazénak is tetszett, tehát egyértelműen magamban kell keresni a hibát.
Nem zavar és nem kavar fel,
mindenki boldogon élhet vele
Én csak álltam. S ha már ott voltam, hát táncikáltam (rugóztam:)) az ütemre, hogy legalább a testmozgás meglegyen. De csak álltam. Nem énekeltem. Mindig énekelek. Azért megyek koncertre, hogy énekelhessek, hogy a dalszövegeken keresztül kiordíthassam magamból minden érzelmemet. De most meg se mukkantam. Azaz pár populáris számnál énekeltem (Autó egy szerpentinen, Ajjajjaj), de ettől meg megijedtem, hiszen én a többi számot szeretem igazán.
>>Üresen állok, mindennek háttal<<
Mert tényleg csak álltam, nem éreztem semmit, nagy üresség tátongott bennem. A Most múlik pontosannál eszembe jutott T, de ő is csak egy üres név, üres fogalom volt, nem éreztem se melegséget, se fájdalmat, se vágyódást, semmit. És ez végig így ment. A Legyen vörösnél azért felkaptam a fejem, hátha... de hiába. Egyedül a hegedű (+zongora) gyönyörű pluszjátéka révén ragyogott fel a nap rövid időre idebent - csekély vígasz.
De a nihil nem idilli állapot
Hiányoztak az érzések. Hiányoztak a régi újdonságok, a régi kedvencek. Hiányzott E, hiányzott G és H is. Velük ismertem meg, szerettem meg a Quimbyt, velük mentem koncertekre. Nélkülük nem ugyanaz.
De hiányoztam én is. Talán változom. Biztosan változom. Öregszem vagy felnövök, komolyodom vagy lenyugszom. Vagy épp most lázadok. Ez a Quimby már nem az a Quimby, amibe én beleszerettem, illetve már nem az az ember vagyok, aki a Quimbybe beleszeretett.
Részemről most ennyi volt. Vége a Quimby koncerteknek, nincs már értelme miattuk mennem. Ezt pedig nagyon rossz kimondani, mert szeretem őket, és jó nézni őket, de egyszerűen valami elmúlt. Talán a Quimby eggyet jelentett az egyetemi évekkel, talán annak volt a megtestesítője, így annak végeztével, ezek a koncertek is értelmüket vesztik, csak fájdalmat vagy nosztalgiát idézhetnek fel bennem. De leginkább azt az ürességet, amit most érzek. Mert vége van. Vége egy korszaknak, vagy akárminek, de a lényeg, hogy ennek a Quimby koncertek is a részei voltak. És ez nagyon nagy kár.
...jobb, ha magamba költözöm.
Komment