Nos, három - randi - a magyar igazság, plusz egy ráadás. Ez utóbbi pedig tegnap megtörtént. És valóban ez volt az utolsó JD-vel.
Nem volt rossz, inkább csak pont olyan, mint az előzőek. Mozi, pizza és semmitmondó ill. elterelő beszélgetés. Tudtam, hogy ma meg kell mondanom, csakhát ez nem egyszerű, ezért húztam kicsit az időt. Desszert és még egy kis séta is. Aztán szerencsére érdeklődött, hogy mi a véleményem a napról, én pedig igyekeztem korrekt lenni. Msn-es magyarázkodó duma helyett őszintén, belenézve a szemébe kimondani, hogy bár jól érzem vele magamat, ez így kevés, és nem valószínű, hogy többre képes leszek/lennék. Biztos? Biztos. Sajnálta. Sajnáltam.
De jól döntöttem, ez egyértelmű, mert frusztrált, hogy rám pazarolja az idejét, miközben más lányokkal ismerkedhetne, és én is rá pazarlom az időmet, miközben nem ő kell nekem. Persze az "idő pazarlása" kifejezés nem helyénvaló, mert a közös programok nem voltak rosszak, megérte mindenképp, de éppen ideje volt befejezni. Hosszabb távon neki is jobb így.
Én pedig valósággal felszabadultam, eggyel kevesebb kő van immár a szívemen. Hazafelé a villamoson szinte mosolyogtam a szabadságtól, a megkönnyebbüléstől.
Ráadásul igazából most a szakdolgozat, államvizsga, nyelvvizsga és ilyen nyalánkságok előtt egyáltalán nem hiányzik a +1 fő.
És tényleg nem JD volt a megfelelő férfi számomra. Talán a kora is - a maga 28 évével - sok volt az én éretlen 22-mhöz képest. De emellett nem láttam a személyiségét, csupán azt, hogy ő egy optimista ember, és hogy igyekszik mindenben egyetérteni velem. Ez pedig nem járja!
Utóbbival kapcsolatban valóban kezdtem úgy érezni, hogy mindenben hasonlítani szeretne hozzám, ez pedig egyrészt szánalmas, másrész akkor milyen is az ő személyisége(?), harmadrészt én nem olyan embert keresek, akivel teljesen egyformák vagyunk.
Ráadásul nem igazán mert vitatkozni velem (papucs), ennek tudom be azt is, hogy egyetlen egyszer sem hívott meg teára/mozira/akármire, hanem hagyta, hogy ragaszkodjam hozzá, hogy kifizetem a részemet. Persze, valahol így igazságos, ezért is szoktam mindig felajánlani, de egyrészt (elvileg!) ő a határozott férfi, másrészt ő a kereső felnőtt, én meg az ösztöndíjat sem kapó egyetemista, aki ráadásul most minden készpénzét a randikra költötte. Mi több, tegnap még többet is fizettem a részemnél, mert elfelejtettem, hogy ő még italt is kért, és nem csak ugyanazt ettük. Ő pedig nem szólt. Nem, nem vagyok zsugori, de nem tetszett ez a hozzáállás.
És végül, valahogy úgy érzem, hogy az alapvető optimizmus nem felel meg az én világomnak. Először is túl cinikus vagyok én ahhoz. Másodszor azt hiszem, hogy én tényleg megmenteni szeretném majd az emberemet. Olyat szeretnék, akinek megmutathatom, hogy a világ szebb, mint amilyennek gondolja, akinek én bizonyíthatom be az optimizmust, s ezáltal magamnak is. Azt szeretném, hogy miattam legyen boldog. Van egy olyan sejtésem, hogy ez így összességében egy téves elképzelés, és ennek elemzésében T is ismételten felbukkanna, de róla majd később, s jelenleg ez van, ezt kell elfogadnom.
Viszlát JD! Remélem, hogy ugyanolyan gyorsan és sikeresen megtalálod te is a párodat, mint ahogy azt annak idején R tette! Így lenne igazságos.
Komment