Nemrég volt nyár-utálós bejegyzés, akkor most jöjjön egy ősz-imádós. Egyébként ki gondolta volna, hogy egyszer így felcserélődik a véleményem e két évszakról? Na jó, ez túlzás, hiszen mindjárt világossá válik majd, hogy csupán agyam egyik "szubkultúrájáról" fogok beszélni. Szóval figyelem! Sorozatos-bejegyzés következik, melyben olyan szavak is feltűnhetnek, amik nem mindenki számára ismertek. Ez esetben szoktam én mondani, hogy "google...".
Ha ősz, akkor szeptember, ha szeptember, akkor iskolakezdés új sorozatok, új évadok, új részek! Amiket tavasz vége, nyár eleje óta vártam. Hurrá! Emlékszem még, amikor vége lett egy-egy sorozat évadzáró részének, hogy mennyire bosszankodtam, hogy most milyen sokat várhatok izgatottan, hiszen szeptember (rosszabb esetben jövő tél) még nagyon messze van. Végül csak túléltem, és hamarosan ismét élvezhetem a kedvenceket. Most persze az amerikai premierekről volt szó. A magyar csatornákon is hasonlóan várom, mert végre ismét lesz egy-két széria, amit együtt nézhetek valakivel a családból. (barátnők ilyen szempontból nem játszanak, hiszen együtt nézni elég kivitelezhetetlen lenne)
Ez a legnagyobb gondom egyébként. Nyár közepén néztem pl. a Kés/alatt 2. évadának fináléját azzal a céllal, hogy végzek vele, majd jövőre folytatom a 3-assal. Erre a képembe toltak egy marha nagy cliffhangert és én tipikus wtf-kifejezésekkel az arcomon és a számon álltam fel a gépem elől. És ezt az élményt mindenképp meg kellett (volna) valakivel osztanom. Csakhát nincs kivel. Mivel angolul nézem, szülők kiejtve, nővérem pedig olyan makacs, elfogadható magyarázat nélküli elutasítással van a sorozatokkal szemben, hogy az nekem már fáj. Pedig lenne egy Jóbarátok szintű sitcom, ami tudom, hogy tetszene neki, s már többször próbálkoztam vele nála, de egyszerűen nem hajlandó egyetlen esélyt is adni neki/nekem. 20 perc az életéből, miattam, értem! Ráadásul olyan 20 perc, ami alatt végre lehet fuldokolva és fetrengve röhögni. Ezt kérem tőle, de ő nem. :( Anyukám lenne itthon az egyetlen, aki szívesen nézne velem szinte bármit, dehát angol tudása nélkül hiába. Egyébként apukám sem reménytelen, mert több esetben előfordult, hogy ő háttal ülve a tévének számítógépezett abból a rejtett okból kifolyólag, hogy ő is nézi/hallgatja az adott műsort (House-t, Született feleségeket, Dextert).
Mindenesetre nagyon boldog vagyok, hogy az előbbi aranyos sorozat (How I met your mother) októberben jön a magyar tévébe is, s majd anyukám nézi velem, és nővérem is kénytelen lesz vacsi közben, és akkor talán megjön az esze. Vagy nem...
Szóval nehéz így egyedül gubbasztani a laptopom előtt. Bár elsők között látom az újonnan megjelent részeket, valamint rendkívül hangulatos tud lenni éjszaka a sötétben nézni egy kőkemény drámát, ráadásul eredeti nyelven élvezetesebb és nyelvtanulás szempontjából sem utolsó, ám nincs kivel megosztanom a nevetést, a párásodó tekintetet, az áll-leesést, stb. Maximum kb 1 év múlva tehetem ezt meg - ismerve már a részeket, nagy rábeszélés/könyörgés után, szenvedve a szinkronhangok furcsaságán... Az is jobb, mint a semmi, csak néha nem elég.
A megoldás, hogy ha majd ismét regisztrálok valami társkeresőn, beírom, hogy csakis olyan jöhet számításba, aki tud angolul, és nyitott az igényes sorozatok felé. Hehe, na persze, mintha így menne ez! :)
Na de ne szomorkodjunk, izgatottan várom, hogy ismét felvehessem a történetek fonalát! Nem vagyok függő, de filmek helyett ezek a folytatásos dolgok jobban bejönnek, mert ismerem már őket, hozzák a megbízható színvonalat, ráadásul némelyik egészen magas szinten. Igazi kikapcsolódás gondolatokkal, érzésekkel!
Mondjuk nem pont ilyen bejegyzést terveztem az elején. Kicsit pozitívabb, összeszedettebb akart lenni, ahol térítő tevékenységemként többet írok a kedvenc sorozatokról, vagy akár még videót is beszúrok. :) Egyszer esetleg annak is eljön az ideje.
Komment