Megvolt a nem-randi. Dehát mégis randi volt, mivel nem fizethettem a saját kajámat, és még a buszomig is el lettem kísérve. Ez van. Élménybeszámolót persze küldtem barátnőmnek, úgyhogy ide már csak a szokásos agyalás jön. Tényleg szokásos, mert:

Nem tudom. Nem lettem sokkal okosabb. Értelmes, szimpatikus srác, vannak közös véleményeink, tudtunk beszélgetni is. Bár ő mégiscsak dolgozik, én meg továbbra is lusta egyetemistaként éldegélek. Ez azért különbség. És a zene. Még nem hallgathattam bele, hogy pontosan mit hallgat, de tuc-tuc stílusról van szó. Ez kár. A másik a humora, ami néha nem vicces. Legalábbis remélem, hogy poénnak szánta az olyan mondatokat, hogy "majd ha hozzá költözöm..."! Mindenesetre az én humoromat egész jól fogadta.

Lesz még találkozás, mert miért ne. Bár nem érzek semmit, az agyam talán olyan dolgokat is gondolhat, hogy van értelme többször találkozni, megkedvelhetem, megszerethetem, belé is szerethetnék, hiszen nincs semmi rossz benne. És mégis. Mindez az ésszerű dolog áll szemben a zenével. T-vel azt tudnám csak biztos közös pontnak mondani, és rengeteg mást meg különbségnek. De mégis itt a zene reprezentálja a szívet, a minden más pedig az agyat. Szív és agy, sötét zene és tökéletes citrom. És én a zenét választanám.
Dehát az a baj, hogy a zene lehet, hogy elérhetetlen, a citrom pedig nem. Ezért nagyon kéne már találkoznom a zene által képviselt úriemberrel, hogy kiderítsek valamit. Egy egyszerű (mégis oly nehéz), teljesen ártatlan kérdéssel. Amivel nem veszíthetek barátságot, de kaphatok választ, vagy reményt. Csak merjek kérdezni.

Igazából azonban tudom, hogy mi lenne a megoldás. Egy nevető harmadik! :) Akit úgy akarnék, mint a zenét, aki úgy érdeklődne irántam, mint a citrom, aki elfelejttetné velem mindkettőt, és akivel meg lenne a chemistry is (kémia, divat most ezt a szót használni, de van is benne igazság). De ilyen ember sem teremhet minden bokorban. Addig viszont kénytelen vagyok továbbra is szenvedve hallgatni a zenétől kapott zenét (hehehe). Most is a fentieken elmélkedve hallgattam hazafelé a buszon Kowalsky meg a Vegát (nem gondoltam volna, hogy őket is fogom valaha hallgatni), és olyan keserves képpel ültem, hogy azt hittem elsírom magamat. Ezek miatt a hülyeségek miatt. De ha egyszer, zene, dallam, szöveg, és mind valakitől, miközben épp valaki mással randiztam. Jahj!

Ui, ami akár kérdés is lehetne a férfiak felé: Ez most komoly, hogy lassan minden pasi fogyózik? És komoly, hogy ezt el is kell mondaniuk nekem? Panaszkodnak a hasuk miatt - már azt sem tudom, hogy sírjak vagy nevessek. És kezdem szégyellni magamat, hogy én nem fogyókúrázom.
De a férfiak mind hülyék lennének? Tényleg azt hiszik, hogy ez számít, hogy a külső számít? Vagy én vagyok hülye, hogy nekem nem számít? (Oké, azt azért tisztázzuk, hogy valami összkép számít, kell, hogy szimpatikus legyen, hogy vonzzon, de nem konkrétan ilyenek miatt!) G is rákérdezett a magasságra és a hajhosszra. Mondtam, hogy nem ez számít, de nem úgy tűnt, mint aki elhiszi. Lehet, hogy előnyben van a sportos, a hosszú/rövid hajú, de aztán úgyis kiderül a lényeg. Mert nem ezek a lényeg! Hányszor mondjam még el? Áhh, úgysem figyel rám senki. Falra hányt borsó... és citrom... és zene.
 

UPDATE: első nekifutásra mindig túlzok, nem ártana várnom az ilyen postokkal, amíg lenyugszom. most is túloztam, nincs itt semmi probléma, mármint ekkora biztos nincs. persze az is lehet, hogy most már azért nincs, mert tegnap kiírtam magamból. de akkor is túlzok!