Szélcsenden túl...

Hah, tényleg! Ma van nőnap! Sokat nem érzékelek belőle. Tegnap apukám egy jácintot dugott az ablakomba (a függöny mögé) és annyi. Hogy vegyem észre. Oké, észre kellett volna vennem, de a függönyöm sajnos elég vastag anyagú (pedig az a fényáteresztős típus), így kevéssé látszik át, valamint tegnap olyan fáradt voltam (vizsga, vásárlás...), hogy bizony nem kutakodtam a szobámban nőnapi virágot keresve. Főleg mivel az ünnep nem is akkor volt.
És az meg milyen, hogy szépen oda sem adja már? Meg hogy nem is ő vette, hanem rendelték a munkahelyre, hogy minden munkatársnőnek adjanak. És ezek között volt a miénk is (anyukámé, nővéremé és az enyém). Én ezt egy kicsit felháborítónak tartom.
No meg hogy jácint. Igen, szép virág, mindenki odáig van érte, hogy szép meg illatos. Én meg épp a szagát nem bírom. Nekem túl erős és zavaró. - Hmm, most épp fagyasztott málna van az orrom előtt, és hogy ennek milyen finom illata van! Nem az a műmálnaszag, hanem igazán friss! Szóval ez Az illat! - De nem szabad panaszkodnom! Örüljünk, hogy kapunk valamit, amúgy sem "csak" a virágról szól ez a nap. De ebbe nem megyek bele, erre ott vannak az okosemberek a többi blogon.

Összefoglalva viszont ezen az egy virágon kívül nem érzékelek semmit sem a mai nap jelentőségéből. Biztos az én hibám, hisz ellenkező neműek számára láthatatlan vagyok. Heh, ilyenkor vetem be magamban új önbizalomhelyreállító fegyveremet! Azaz: "nem láthatatlan vagyok, hanem különleges! és az ő bajuk, hogy ezt nem veszik észre!" :) Yeah, I'm special!!!