Szélcsenden túl...

Igen élvezem, hogy nyár van, és hogy tulajdonképpen nem kell semmit csinálni. Vagyis élveztem. Aztán épp pár perce ennek vége lett. Vagyis a lustaságom továbbra is élvezi és elégedett, de az önbecsülésem (vagy mi a túró) már megint hibát talált a rendszerben. Nagyot, régit.

Az alaptevékenységem ezen a nyáron a "végre jön a semmittevés" lenne, megtoldva itthoni apró kötelezettségekkel és saját magam elé kitűzött könnyed célokkal. De most körülnéztem, és elkeseredtem.
(No igen, tényleg csak akkor írok ide, amikor vmi problémám van... szóval azért valamit mutat, hogy egy ideje nem írtam.)
Tehát látom, hogy körülöttem - a barátaim - hogyan töltik az életüket. És azt látom, hogy hasznosan, érdekesen,... tesznek valamit. 5-ből a többségnek barátja/párja/vőlegénye van, 2 most már komolyan dolgozik a nyáron, 1 sok hasznos programban vesz részt, 1 másik is szervez, készül, résztvesz vagy legalábbis fog valami nagy dologot véghezvinni. Én meg...
Nincs barátom/párom/vőlegényem (bár gyakrabban nem hiányzik, mint hiányzik), nincs munkám (állásom), nem veszek részt hasznos vagy nagyvolumenű programokban, egyszerűen nem csinálok semmit az életemmel. Csak vagyok, tök fölöslegesen. Igaz, ez elég lehangolónak, önsajnáltatónak vagy ijesztőnek hangozhat, és bár belém ivódott jópár év alatt egy adag melankólia vagy valami sötétebb ilyen izé, de azért nem vagyok öngyilkos hajlam vagy mi. Még jó hogy! Csak egyszerűen elkeserít a dolog, hogy nem tudok mihez kezdeni az életemmel. Nem tudom mi érdekeljen, mivel foglalkozzak. Persze vannak dolgok, amik érdekelnek, de nem olyan mélységben. És ettől értelmetlenné válik... természetesen nem az élet, mert van családom, vannak barátaim, vannak álmaim (hosszútávú, jelenleg még elég megvalósíthatatlan), hanem egyszerűen én válok azzá.

Ez kóros dolog? Betegség? Vagy ilyesmiken mindenki átesik? (persze mindenki máshogy kicsit) Vagy huszonéves útkeresés? Felnőttéválás?

És persze van megoldás. Szinte mindenre van. Erre is. Nekem kell/kéne ezt megoldani. Tervek kellenek, sok önbizalom, kivitelezés... Nem lehet olyan nehéz. S közben mégis az. Mert honnan szedjem az önbizalmat, a terveket, amiket majd kivitelezhetek? Oké persze magamból, az agyamból, meg minden. De nehéz ez. Tényleg ilyen nehéznek kell lennie? Vagy csak én teszem azzá?