"Azaz a bizonytalan jelen és jövő kifejeződése a zenében" - szép, mi? :D
Hmm. Visszaolvasva ez a bejegyzés is kissé semmitmondó, ám annál hosszabb szövegelésnek tűnik, amit asszem összefoglalhatnék egyetlen mondatban is: "Új jó, kedvenc zenéket akarok! MOST!"
A hétvégén Juventus rádiós zenéket hallgatott a család a kocsiban. Sajnos mind a négyünk zenei ízlése elég különböző, így saját cd nem igazán jön szóba (kivéve, ha én vezetek, mert akkor az megy, amit én akarok :)), sőt még a rádiók esetében is eltérnek a zenei preferenciáink (Sláger vs Sztár vs Petőfi...), így kötöttünk ki egészen véletlenül a Juventus 90-es éveinél. Nosztalgiázva hallgattam gyerek- és tinikorom kedvelt (rádióban agyonjátszott) zenéit; ezek még éppen nem kerülnek be az általam Sláger-rádiós számoknak nevezett, elutasított kategáriába, így könnyebben beletörődtem, hogy nincs esély alternatív számra.
Mert végülis az elmúlt kb 4 (de főleg a legutóbbi 2) év az alternatívról szólt. Az alter rock után megjelent a Quimby mint életem eddigi legmeghatározóbb zenei élménye, s aztán elkezdett tágulni a magyar alter világa, melyekből a PUF és a Kiscsillag emelkedett ki erősebben, de megszerettem olyanokat, mint a Hiperkarma, a The Perfect Name, SID, Kaukázus... (bár lehet, hogy műfaji besorolásuk kevésbé helytálló).
Nem tagadom, hogy e számok/előadók 98%-át T-nek köszönhetem, de nem csak miatta szerettem meg őket (remélem!). Viszont ha már az ő hatását tekintjük, bizony nem csak magyar, hanem rengeteg külföldi - amerikai/angol mellett francia, német és más, közép-kelet-európai - zenét is neki köszönhetek. De még új műfajokba (pl. trance/techno) is belekóstoltam miatta. A rengeteg új zenei élményért örök hála neki, emellett viszont nehéz, nagyon nehéz helyzetbe is hozott...
Így jutunk el az "előre vagy vissza" problematikájához.
Mert úgy néz ki, váltani kell. Csak kérdés, milyen irányba.
A jelenleg kedvelt zenék nagyrésze T-től van, márpedig ezeket nem bírom tiszta fejjel hallgatni, tehát mindenképp a pihentetésük szükséges. Akkor pedig mi marad? Minden, ami előtte volt. Időrendben visszafelé kb. Quimby; néhány rockegyüttes; saját, egyébként változatos válogatás cd-im; valamint egészen visszanyúlva: a 90-es évek és a 2000-es évek elejének (rádiós) zenéi, melyekről a bejegyzés elején szó volt. De van értelme ezekhez visszatérni?
Hiszen a 90-es évekből már kinőttem, valószínűleg nem jelentenek többet, mint nosztalgiát. Ráadásul mint bármi, még ezek is képesek T-t eszembe juttatni (tudom én, hogy ez nem egyszerű folyamat!) a "búcsúmsn" által és mert rájöttem, hogy akkoriban a dance-es popszámok voltak az általam is kedveltek. :D
A késői 90-es, korai 2000-es években pedig elég lett a rádióból, aztán jött ugye az internet, és így a saját ízlés kibontakozása sok-sok válogatás cd készítésével. Persze azokat a számokat valóban szeretem, közelebb állnak hozzám mint az előbbi slágerek, de egy időre talán meguntam őket.
Ezzel kb egyidőben következett pár alternatív/rock/alternatív rock együttes kiemelése; elő szoktam venni őket, de nem lehet rájuk "új zenei korszak"-ot építeni.
És végül Quimby. Vajon elmúlik ez is? Szeretem őket, szeretem az eddigi összes albumukat, de az utolsót valahogy nem (kivéve, hogy olyan szemét módon fülbemászó az "Ajjajjaj"). És emlékek itt is vannak: lányok/barátnők, koncertek. Talán ezt is pihentetni kellene...
De akkor mi lesz? Zene nélkül nem lehet élni. Az eddigi kedvencek szép sorban esnek ki, újakat viszont nem látok, nem találok. Mert immár nincs, ami/aki hasson rám. Nincs ember, nincs környezet. Csak én vagyok. Mert eddig mindössze két olyan szám volt, amibe teljesen befolyásolás nélkül zúgtam bele (Truly medly deeply, One last breath), és ezek is jó rég voltak már.
Tehát könnyű azt mondani, hogy vissza helyett irány előre, de ha egyszer még minding csupán nagy sötétszürkés köd az, amit magam előtt látok! A zene nem csak szórakoztató, hanem önkifejező, hangulatmódosító, élvezeti és gyönyörködtető eszköz is, amit szeretek, és amit továbbra is szeretnék szeretni.
De innen merre tovább? Vagy csak türelem? De meddig, és addig hogyan?
Komment