Immár 1 hét telt el a szülinapom óta, és kb mostanra fog lecsengeni az ünneplés. Azért csak most, mert még 3 féle tortamaradék van a hűtőben, de hamarosan elfogynak. :) Muszáj viszont megemlékeznem erről a szülinapról, mert pontosan az ellenkezőjét hozta, mint amit vártam. Azaz jót.

Először is, blogtársam volt az első, aki felköszöntött :), másodszor születésem napján még úgy is több köszöntést kaptam, mint vártam, hogy egyetemi "barátnőimnek" csupán a fele (2/4, E és H, habár H barátja szintén) emlékezett meg rólam. Harmadszor pedig e neves nap reggelén arra ébredtem, hogy T kedves köszöntése várt a postaládámban, méghozzá olyan, amire minimum 10 percnyi időt rászánt. Az ember reménytelen, kicsi szíve ilyenkor persze majd kiugrik a helyéről. Meg aztán még személyesen is köszöntött, én pedig azóta is verem a fejem az asztalba, hogy nem köszöntem meg eléggé. S ezzel még nem is volt vége, érkezett gimis barátnő sms-e is, mint az látható, a blogon is kaptam szépet, és még éjjel egyik szakiránytársam is rám köszönt msn-en. És persze itt a család.

Nem, nem felsorolást akarok tartani, nem is hencegni azzal, hogy mennyien gondoltak rám (persze nyilvánvalóan valaki számára ez is igen kevés), egyszerűen kellemes meglepetés és öröm volt ez számomra, és miért ne írhatnék le ide végre valami jót is. Most már úgyis elmúlt, és nem tudom, lesz-e még ilyen pozitív csalodásként megélt születésnapom, hiszen immár vége lesz a diákéveknek, és a felnőttek világa ismerős- ill. barátszerzési szempontból bizony még nehezebbnek tűnik.

Nem baj, most csak örülök még egy kicsit, és kiélvezem a tortamaradékok nyújtotta boldogsághormonok utolsó adagjait.