Minthogy ma hétfő van (volt), elég jó kedvemben vagyok, lelkes és bizakodó, így remélem, hogy ebből az alapvetően negatív témájú bejegyzésből viszonylag pozitívan tudok majd kijönni. Persze semmi újdonság, csak egyszerűen világosabban akarok látni.

Ezúttal a költői kérdésem az, hogy én tulajdonképpen "jól vagyok vagy nem vagyok jól?".

Mármint úgy tényleg. Mert rohadt fárasztó ám ez a hullámvasút; ez az ingadozó lelkiállapot, a panaszkodás, a reménykedés, az elkeseredettség, a jókedv. És rohadt fárasztó mosolyogni, és úgy tenni, mintha minden rendben lenne, és hallgatni, és hazudni. Így együtt és ilyen szélsőségesen egyszerűen sok ez nekem.

Fekete
Szóval lehet, hogy nem vagyok jól. Úgy komolyan. Lehet, hogy nem bírom el egyszerre ezt a sok nehézséget, amik sorban egymás után nekem jönnek. Elesem. Felállnék, de ismét visszaesem, s egyre kevésbé tudok, akarok felállni. Lassú folyamat ez, nem is tudom, honnan indulhatott már. Azt pedig főleg nem, hogy meddig tarthat. Mert még nincs vége, nem lett jobb. Talán beleszokom, talán fel tudok majd állni egyszer, de lehet, hogy végül teljesen elfogy az erőm, és hosszú időre a földön maradok. Mert fogy, érzem, hogy vészesen fogy. És ebből nem könnyű bárkinek is csak úgy kihúzni, mert ahhoz én is kellek.

Fehér
De lehet, hogy igazából jól vagyok, csupán a körülmények néha bezavartak, megrúgdostak, így kicsit nehezebben, botladozva kell egy ideje haladnom előre. De azért haladok, csak bizonytalanabbul, mint azt vártam. Szóval ebben az esetben elég lenne - amolyan szimbolikusan - becsukni a szememet, rendezni a gondolataimat és érzéseimet, mély levegőt venni, s miután kinyitom a szememet és kifújom a levegőt, újult erővel, tiszta fejjel szembenézni mindennel, és bátran haladni tovább előre. Csak ez valahogy túl egyszerűnek tűnik. Talán ezért kellene ide is valaki, aki segít. De a költői kérdésemre egyelőre nincs válasz, így nem tudom, hogy mi is a jó megoldás. Csak azt tudom, hogy ez így most nem jó.

Igen?
Nem