Szélcsenden túl...

Vizsgaidőszak, első nap, első vizsga, utána rögtön még egy, és persze hogy mindkettő marketing.

És persze, hogy elszúrom mindkettőt. Az első olyan volt, mint a második, így már itt rájöttem, hogy a másodikkal is bajok lesznek, pedig azt hittem, hogy azt már egész jól tudom. De nem, és ugyanúgy elszúrtam azt is. Jó, lehet, hogy nehéz is volt. Vagyis az volt, a második biztosan, főleg a rendelkezésre álló időhöz képest.
T. például marha dühös a tanszékre, az ő zh-ja sem lett úgy tűnik túl jó. Hát én is szidhatnám őket, mert könnyebb lenne, de nem tudok én dühös lenni. Elkeseredett vagyok és reményvesztett. Most egy darabig "nem érdekel semmi, nem számít semmi" érzésem van és lesz. És ez veszélyes.

Ha szeretném az alkoholt, innék, ha agresszív lennék, valamit vagy valakit a falhoz vágnék, ha hiperérzékeny lennék, sírnék. De nem vagyok ilyen, és nem sok más eszköz van a kezemben. De ami van, az talán még ezeknél is rosszabb. Nem, nincs szó borotvapengéről, az autómmal sem akarok belehajtani a Dunába. Az én vesztem az utolsó esély, a "mindent egy lapra".

Tehát T. Holnap. De most persze nagy a szám, sírok itt ezerrel, meg hogy úgysincs már vesztenivalóm blablabla. De a valóság holnap már más lesz, nem ilyen elkeseredett.
Valami lesz holnap, valaminek lennie kell holnap, de semmi nagy volumenű. A legnagyobb dobás annyi lesz (lehet, lehetne), hogy megmondom, hogy kedvelem. Mert ez igaz, ebben biztos vagyok, ez nem ront el semmit, ennek ő is örülhet. Persze nem mindegy, hogy hogyan tudom ezt elmondani, és azért az sem, hogy mit válaszol. És még ott a koncert halovány esélye, de azzal nem számolok. Egyet kérek, hogy legyen elegendő időm. Legyen elegendő időm vele kettesben, beszélni. Több már tényleg nem kell. Ha valaki tud ez ügyben intézkedni, azért nagyon hálás lennék.
Másra egyébként nincs esély, már csak azért sem, mert még mindig hullámok visznek. Az érzéseket, a gondolatokat. Mert: Annyira összeillünk és annyira nem! Annyira hasonlítunk és annyira nem! Annyira szeretném őt és annyira nem! Nem tudok tehát magam sem biztosan semmit. Semmi. Ez a szó mindig visszatér.

Hát ez a bejegyzés valószínűleg kissé zavaros lett. De most épp elkeseredett vagyok, írom ami jön ki belőlem. Majd talán jövök egy értelmesebbel is. De tanulnom is kéne.