Tehát nagyon szeretem ezt a négy egyetemi barátnőt, ragaszkodom hozzájuk, és őszintén szeretném, ha boldogok lennének (ha ez mézes-mázosan is hangzik). Most örülhetek, mert mindannyiuknak kb. jól megy a szekere.
- Igaz, az Angliában tanulgató leányzó (G) kevésbé érzi ott jól magát, de van mivel foglalkoznia, van miért hazajönnie, és amúgy sem egy elveszett fajta.
- Másik barátnőmnek (H-nak) is, akit néha kevésbé érzek "jó barátnő"-nek, vannak gondjai rokonságán belül, illetve a párja messze van tőle. De így is boldog párkapcsolat jellemzi őket, emellett pedig könnyen talált maga mellé egy egyetemi srácot, akinek jó barátsága ápolgathatja nőiességét. Teljesen ártatlan dologként említem ezt, de biztos vagyok benne, hogy jó érzés neki egy ilyen fiú-lány barátság. Hát mit mondjak, én is örülnék neki, de valahogy engem nem találnak meg a férfiak.
- Harmadik barátnő (Á), akit korábban a tökéletes jelzővel is illettem, szintén jól éldegél vőlegényével. Ők már elhatározták, hogy együtt élik le életüket, és ha ezen gimis barátnőm cinikusan nevet is, úgy látom, ők tényleg így is fognak tenni (ha jó, ha nem). Szóval őt nem kell félteni, vannak tervei, életcélja, és nagy-nagy hite. Mennyivel könnyebb így minden, irígy vagyok!
- Végül, de nem utolsó sorban E. barátnő, akivel a leginteraktívabb a kapcsolatom, szintén boldogan tölti minden idejét az ő férfijával, akivel a távoli jövőre gyerekeket vízionálnak. No meg egyetem, karrier... csupa-csupa szép terv!
Az az igazi szomorúságom, hogy nekem kevés az, ami nekik elég. Kevés az, hogy hosszú idő után egyetlen szülinapra - alig 1-2 órára! - sikerül összeterelni magunkat egy közös koktélozásra. Tudom, hogy nekik fontosabb, hogy a barátjukkal töltsék az időt (tisztelet az angliai kivételnek!), de nekem szükségem lenne rájuk. Ez talán így nem is teljes barátság. Erre ott döbbentem rá, amikor gimis barátnőmnek meséltem, hogy nekem nem tetszik az, hogy egyszerre akarnak felköszönteni Á-val, akinek előttem 1 héttel van a szülinapja. Jogosan kérdezte, hogy miért baj ez, és a válaszomon elgondolkodtam. Merthogy így kettő helyet csak egyszer találkozna a champs-csapat. (Mellesleg ezt a champs-et, a közös honlapot, a rólunk készült zenés videókat, a köre-maileket, a szülinapokat, a találkozások egy részét is mindig én csináltam.) Dehát ez van, nekem szükségem van rájuk, és megteszem értük (értünk), amit tudok, mégha cserébe nem is várhatok ennyit.
Pedig most lehet, hogy szükségem lenne rájuk. A T-dolog nem csak a blogot nyomja agyon, hanem engem is, de Á-n kívül senki sem érdeklődik az aktuális helyzetről. Olykor megemlítem, E-nek többször is, de mintha nem igazán érdekelné. Persze nincs is miről nagyon érdeklődnie, hiszen mit számít ez a gyerekes semmi-sem-történik rajongás az ő komoly kapcsolataik mellett? Csakhát jól esne azért E-től egy kis ide illő gyerekes lelkesedés. Á-tól azért kapok ebből kicsit, H-tól semmi (G nincs nagyon beavatva). Ezzel szemben itt az én gimis barátnőm, akivel alig találkozunk, mégis oly lelkesen fogadta a hírt, hogy életemben először tetszik nekem egy srác - és igen, ez nekem valóban nagy dolog! Ugyanilyen lelkesen (de közben meg komolyan) látott hozzá, hogy tényleg hasznos tanácsaival segítsen nekem. És mailben érdeklődik, és hajlandó velem eljönni bármilyen koncertre, ahol "véletlenül" összefuthatok T-vel. Nagyon hálás vagyok neki, de vajon ez nem-e az egyetemi barátnők feladata lenne? Vajon eljönnének velem egy olyan koncertre, ami nem érdekli őket, csak azért hátha bekövetkezik az a 20%-os esély, hogy találkozom T-vel, és az a 0,0001%-os lehetőség, hogy történik is valami? Megtennék értem? Mit tennénk meg értem egyáltalán?
Az előző bejegyzésemre válaszként tudom már, mit kérek tőlük szülinapomra: igazi barátnőket, akikkel nem csak szülinapokon és órákon találkozom. Barátságot, ami támogat, megért, szórakoztat, de legfőképpen ott van, amikor szükségem van rá. Tudom, hogy a párkapcsolatuk fontosabb, nem is várom el, hogy válasszanak a kettő között, de igenis a barátság is fontos, és azt is ápolni kell! Az ember arra tud időt szakítani, amire akar (ezt épp az egyikük mondta)! Amúgy is, néha nekem is önzőnek kell lenni.
Komment