Szélcsenden túl...

Megint gondolkodtam, meneküljön ki merre lát! Ráadásul komoly, sőt kényes téma ez. (+ kis T. a végén)

Szóval mivel elvileg nemsokára újra regisztrálni fogok egy társkeresős honlapon, elgondolkodtam, hogy miket fogok majd írni. Magamról. Meg elvárásokról. Bár olyat nem nagyon akarok, annak nincs sok értelme.

Mindig úgy gondoltam, hogy azok illenek össze, akik az alapvető gondolkodásukban megegyeznek, amellett viszont kiegészítik egymást tulajdonságaikkal. Az alapvető gondolkodásnál pedig képbe jön a vallási és a politikai meggyőződés. Mert mindkettő lehet konfliktusforrás.

A vallás: barátnőm református, igen hívő, és ő az, akinél jobb embert nem nagyon ismerek. Járt egy sráccal, aki nem volt vallásos, s barátnőm rádöbbent, hogy így hosszú távon nem tudnák megérteni egymást, hiszen míg számára mindig az ő istene lesz az első, addig a srácnak nem. Mindig is tiszteletben tartottam mások vallását (és sokat is tanultam ettől a barátnőmtől), így bár elsőre megdöbbentem, de megértettem és elfogadtam a döntését. (Amúgy pedig azóta hasonló elhivatottságú vőlegényt tudhat magáénak. :))
És tényleg igaza van. Talán én sem tudnám elképzelni, hogy a barátom (férjem) számára egy felsőbb hatalom legyen a legfontosabb, bár én általában elfogadom mások "másságait" (ez nem negatív értelem!). Minden barátnőmet szeretem, nem érdekel vallási irányultságuk, elfogadom őket és meggyőződésüket, ráadásul gyakran irígylem is őket. Mert könnyebbnek tűnik hinni valamiben. Dehát ez van, 90%-ban ott eldől minden, hogy milyen családba születünk. És én így jártam, megkaptam a racionális gondolkodásként elnevezett valamit, meg a nagy kilátástalanságot. Tehát én elfogadtam, de vajon a másik oldal hogyan nézne szembe a "hiányosságommal"? Igen, szeretnek a barátnőim, és ők is elfogadnak, - nincs is nálam szeretnivalóbb teremtés, hehe - mégis megragadt a fejemben, amikor ismeretségünk elején egyikük meglepődött, hogy én így biza nem lettem megkeresztelve sem. S pár hónapig vicces hivatásának tekintette, hogy leöntsön egy kis vízzel. Persze poénkodás, de talán ez tényleg számítana? Valóban sok mindent nem érthetek, hiszen sosem fogok tudni úgy gondolkodni, ahogy ők, de én nem érzem a különbséget. ember - ember.

A politika pedig: azt hiszem korántsem ilyen nagy erejű. Viták lehetnek belőle, de nem kizáró ok egy kapcsolatban. Erre több példám is lenne. Vagyis pontosítok, nem kizáró ok egy kapcsolatban - egy bizonyos határig. Mert én valóban elfogadó vagyok, mondhatjuk szolidáris vagy tudomisén. És ha a párom gondolkodása, megnyilvánulásai sértenék ezt a meggyőződésemet, akkor nem működhetne a dolog. Tehát itt a szélsőségeken van a hangsúly. A szélsőségeket én is szélsőségesen elutasítom. Talán van itt valami kis ellentmondás? :)

No és akkor konkretizáljunk. T. Nem tudok róla semmi biztosat, de azt hiszem, van köze a református valláshoz. És ezzel nincs semmi baj. A nemzetiesebb dolgokhoz is lehet, hogy van valamicske köze, de ezt nem tudhatom, és ez sem jelenthet feltétlen bajt. Szóval vallásilag mondhatjuk, hogy ütközünk, és az az érzésem, hogy politikailag is, de persze számít, hogy mennyire. Vagy talán mégsem számít.
Nem ismerhetem annyira, de amennyire tapasztaltam jó, rendes ember, aki szívesen segít másoknak. Kialakult hát bennem egy kép róla és nekem ez alapján tetszik. És így egyáltalán nem számít, hogy szokott-e böjtölni, hisz-e a házasság utáni szexben (hihi!), vagy hogy melyik politikust akarja megpirítani. Legalábbis egy bizonyos határig nem számít. De azt a határt egyelőre nem sok esélyem van megismerni.